
Vidám hálószoba egy borús évben
Arra gondoltam, készítek néhány bejegyzést olyan kisebb bútorokról, kiegészítőkről, melyek segítségével (aránylag kisebb beruházással) nagy változást tudtok elérni…
Elsőként egy tavalyi projekt kapcsán tett felfedezésemet osztom meg veletek!
Adott volt egy budapesti kertes ház, azon belül hálószobájának felújítása, ahol az elvárás egy trendi, kicsit extravagáns, vidám hangulatú enteriőr. A burkolaton kívül szinte minden berendezési tárgy lecserélésre került. A részletek összehangolásával és a következetes színhasználattal sikerült életre kelteni a helyiséget. A sárga, kék és szürke felületekkel férfias, ugyanakkor meleg összhatású hálót hoztunk létre.
A berendezési tárgyakat több forgalmazótól válogattuk össze. A látványterveken az ügyfél beleszeretett a prezentált sárga, lebegő éjjeli szekrényekbe – elkezdtem kutatni a neten és így találtam rá a polcom-polcom márkára. Ahogy megtudtam, a vállalkozás 2020 végén indult és többféle egyedi bútor készítését vállalják – és ami a legszuperebb: a kiválasztott bútorok színét abszolút egyedileg határozhatjuk meg. Ami azt jelenti, hogy szinte minden enteriőrbe be tudjuk illeszteni. Mivel a termékeik ára is megfelelő volt, nem kerestünk tovább! 😊
Az éjjeliszkrényekkel kapcsolatban a választásom egy okker sárgához közelítő, de kissé visszafogottabb sárga színre esett. Higgyétek el, nagyon ütős lett!
A projekt folyamatban van még, a finomhangolás még javában zajlik…ahogy ezzel is megleszünk, rögtön készülnek a profi képek is!
Kövessétek a Facebook oldalamat, mert mindig ott szoktam először megmutatni a folyamatban lévő munkáimat – hamarosan jövök ennek a projektnek a fotóival is!
Ha van kedvetek, nézzetek körül a Polcom-polcom oldalán is, szuper izgalmas bútoraik vannak! 😊