Blog

KezdőoldalDesignTranszfer technika – kétszer

Transzfer technika – kétszer

A mostani bejegyzés egy olyan technikát mutat be, amit szerintem mindannyian ismertek, de kevesen használjátok ki a benne rejlő lehetőségeket. A transzfertechnika, merthogy róla van szó, annyira egyszerű, hogy szinte bármilyen kreatív projekthez jól jöhet. Lényege, hogy egy kiválasztott motívumot papírra nyomtatva, indigóval vagy a hátulján grafittal átsatírozva, könnyedén “átvarázsolhatunk” a kívánt helyre, anyagra. Két végletes felhasználási módot mutatok meg, hogy lássátok, mennyire sokrétűen alkalmazható a transzferálás:

Az első projekt egy már bemutatott munkám során készült. A konyhában, a bútorba építve alakítottunk ki egy krétatáblát, hogy az ott lakók a bevásárlólistától kezdve az egymásnak szóló üzenetekig bármit fel tudjanak írni rá. Egyszerű fekete felületként nem lett volna igazán mutatós, ezért úgy döntöttünk, hogy transzferálunk rá egy egyszerűbb feliratot, hogy “üres” állapotában is mutatós legyen. Az MDF lapot, amit használtunk, a konyhabútor készítője vágta méretre. A két réteg táblafestéket már nálunk kapta a pincében (lehet, hogy három is volt…?)

Az előre megbeszélt motívumot a megfelelő méretben kinyomtattam úgy, hogy legyen átfedés a betűk között.

Ezután jött a túloldal satírozása – ehhez már igénybe vettem Míri lányom segítségét, különben még tovább tartott volna.

Miután készen voltunk a satírozással összeragasztottam a lapokat úgy, hogy a végleges “képet” kapjuk és ezt ragasztottam fel a táblára.

Ezután következett a konkrét transzferálás: egy puhább hegyű ceruzával minden részletet, vonalat áthúztam és végre ott volt a táblán az a kontúr, amit már “csak” ki kellett színeznem.

Mivel azt akartuk, hogy ez egy állandó minta legyen, akrilfestéket használtam. Festeni, amikor csak lehet, vízszintes felületen érdemes – így aztán a tábla a nappalinkban lakott két napig, mire a 2-3 réteget fel tudtam vinni rá:

7-8 óra és készen is voltam az egésszel. Így néz ki a végleges helyén:

 

És egy teljesen más felhasználási lehetősége a transzferálásnak:

Pár hónapja lakás, pontosabban emeletavatóra voltunk hivatalosak. Sokat gondolkodtam, hogy mit is vihetnénk, hiszen a klasszikus ajándékok, mint kávéfőző és társai, szóba sem jöhettek.

Szerencsémre eszembe jutott, hogy még a család beköltözésekor gépbe vittem a ház alaprajzát, némi együttgondolkodáshoz…A lépések szinte ugyanazok mint a táblánál:

Kinyomtattam az alaprajzot.

Ezúttal azonban nem volt szükség satírozásra. A papírt ráfektettem az előkészített, fondanttal bevont tortára és “lenyomatot” készítettem róla. A kialakult mélyedéseket húztam ki aztán vonalkzók mentén, speciális, fekete színű ételfestékkel.

Így nézett ki készen a dekor:

Ha jobban belegondolok, ennél a képnél is ezt a technikát használtam:

…és még sorolhatnám! Rengeteg előnye mellett csak egy hátránya van a transzferálásnak: türelem kell hozzá, sok türelem!

 

 

Social Share Buttons and Icons powered by Ultimatelysocial