2015-09-23 10:37 DU.| dekoráció, DIY, lakberendezés, styling

Ez volt a feladat abban a lakásban, ahol teljes felújítást tervezett a tulajdonos. Teljesen érthető okból, hiszen bérlők laknak a lakásban, alacsonyabb büdzséből kellett gazdálkodnunk. A tervezési folyamatról majd egy másik bejegyzésben, itt és most az étkező dekorációja áll a középpontban. A viszonylag visszafogott konyhabútor mellé szerettünk volna valami “ütős”, nagy méretű faldekorációt, ami színeivel, formájával valóban feldobja a teret. Az alkalmazottnál egyedibb és költséghatékonyabb módszert nem is találhattunk volna, hiszen teljesen szabadon állíthattuk össze a színeket és ha csak egy szín különböző árnyalatait választottuk volna, valóban fillérekbe került volna.

Innen indultunk..talán nem látszik, de a teljes falszakaszt fűrészporos tapéta borítja (ha próbáltatok már éles vonalat festeni ilyen felületre, tudjátok, hogy ez szinte a lehetetlen kategória):

Készült egy nagyon egyszerű terv is a festéshez, csak hogy lássuk, milyen színekkel tudjuk elérni a tervezett hatást. A maszkolás volt talán a legidőigényesebb fázisa a projektnek.

És jött a nagy TRÜKK! Óriási szerencsénkre belebotlottam egy blogbejegyzésbe, ahol pont az egyenetlen falfelületek festéséről volt szó. Ott olvastam, hogy érdemes a színek felhordása előtt egy, a fal színével megegyező réteggel átfesteni a maszkolószalagokat, így meg lehet akadályozni, hogy később a színes festékek beszivárogjanak a szalag alá. Hittük is meg nem is, de nem volt vesztenivalónk, úgyhogy megfogadtuk a tanácsot. Itt még nem tudtuk, milyen sikerrel…:

Mi döbbentünk meg a legjobban, amikor a második réteg felhordása után elkezdtük lehúzni a ragasztószalagokat:

Arra készültünk, hogy a gyerekektől elcsent ecsetekkel a fél éjszakát javítgatással fogjuk tölteni, de erre szinte egyáltalán nem volt szükség. Egy három centiméteres szakasztól eltekintve az összes fehér sávunk határvonala teljesen éles volt!

Ha egy gyorsan elkészíthető, látványos és költségtakarékos dekorációt szeretnétek, próbáljátok ki ezt a falfestési módszert. Természetesen nem állja meg a helyét minden enteriőrben, de például egy gyerekszobában nagyon jól mutatna – főleg, ha a gyerekeket is bevonjuk a kivitelezésbe!