Segítek értelmezni!

2018-02-7 12:30 DE.| képzés, lakberendezés, styling

Sziasztok! Jó sok idő eltelt az utolsó bejegyzésem óta, de (szerencsére) mindig sok volt a munka. Most valamivel nyugisabb időszakom van, így végre megírtam azt a kis értelmezési segédletet, amit már régen terveztem. Sokszor eszembe jutott már egy-egy ajánlat megírásakor, hogy vajon az ügyfél, akinek az ajánlat készül, tudja-e pontosan, hogy a dokumentáció tartalmának felsorolásakor, melyik fogalom mit jelent? Falnézet, lakberendezési (színezett) alaprajz, térbeli ábrák, látványtervek, fotorealisztikus látványtervek…Ezekre mutatnék egy-egy példát.

A tervezés első lépése a kiindulási alaprajz felvétele, ez aránylag egyértelmű, bár azt tudni kell, hogy ehhez nem elég, ha az ügyfél átküldi a szoba 4 falának a hosszát és a nyílászárók elhelyezkedését. A lakberendezési tervek csak úgy lesznek pontosak és kivitelezhetőek, ha minden részletet meg tudunk jeleníteni a kiindulási alaprajzon. Radiátorok, elektromos kiállások, strangok, kiugrók-beugrók…

Ha ez megvan, kezdődik a térszervezés fázisa és ezzel párhuzamosan a részletek kidolgozása. Az itt használt megjelenítési formákat egy megvalósult fürdőszoba példáján keresztül mutatom meg nektek.

színezett alaprajz:

blog1

ennek a fürdőnek az egyik falnézete:

falnezet_furdo

ugyanez a falszakasz téri ábrán:

blog2

(talán nem ez a hivatalos neve, de én így hívom azt az ábrázolási módot, amin minden részlet jól látszik, leszámítva pl. a fényeket, amiket viszont csak a látványterveken tudunk megjeleníteni)

burkolati terven:

blog3

(a burkolati terven leszámolhatóan, méretarányosan tüntetjük fel a használni kívánt burkolatokat, a mennyiségeket a konszignáció tartalmazza)

látványterven:

render_furdo_20170708

…és a valóságban:

Remélem, tudtam segíteni! Ha valamelyik lépésről szeretnétek még bővebb infókat, csak szóljatok! :)