Kincsesbányák – ahol megtalálhatjátok az i-re a pontot!

2016-07-25 4:23 DU.| Egyéb

 

Arra gondoltam, milyen jó lenne, ha egy helyen megtalálhatóak lennének azok az ismert és kevésbé ismert lelőhelyek, ahol ráakadhatunk arra a kis pluszra, amitől az otthonunk vagy éppen az adott enteriőr, amin dolgozunk egyedi lesz. Sokszor kérik a megrendelőim is, hogy tervezzek egy olyan “alapot”, amit a kiegészítők lecserélésével maguk is meg tudnak változtatni, ha kedvük tartja. Ilyenkor jön jól, ha nem kizárólag a jól ismert nemzetközi lakberendezési áruházakba (nyilván értitek… :) ) tudom őket irányítani, hanem alternatívákat is tudok javasolni számukra. Mivel azt tervezem, hogy csak olyan lelőhelyeket mutatok be, ahol magam is jártam (és fényképeztem), most öt ilyen került a posztba. Íme!

1. Artkraft (1111 Budapest, Budafoki út 70.)

Főként a loft szerelmeseinek! Nem mondom, hogy berendezném innen az otthonom, de szuper kiegészítőket biztosan találnék magamnak. A kedvenceim minden kétséget kizáróan a fa “moziszékek” és a valóban full retró komódok voltak.

2. Káptalantóti Liliomkert

Az ultimate piacélmény – volt néhány évvel ezelőttig. Ma is sok kincset találhattok itt, de az árakat a német turistákra szabják. Néhány idősebb kereskedő viszont még valóban árul igazi, padláson fellelt bútorokat, bőröndöket, izgalmakat. Mindenképp nézzétek meg a Liliomkertet, ha a Balaton-felvidéken jártok! Figyelem: csak vasárnap délelőttönként!

3. Gyulakeszi Öregmalom (8286 Gyulakeszi, Kossuth Lajos utca 109. )

Gyulakeszire beérve el sem lehet téveszteni a régi, kőkerítéssel körbevett épületet. A kínálat alapvetően két részre oszlik: a régi malom épületében értékes és drága antik bútorokat, étkészleteket, festményeket találhatunk és itt tartják a hangversenyeket is. A malom mögötti hatalmas területen (hangárban) gyakorlatilag minden megtalálható, amit csak el tudunk képzelni: szekrények, virágállványok, üvegárú, könyvek, és főként a DIY terveinkhez megfelelő kisbútorok. Igazi kincsesbánya!

 

4.Woodelier (Budapest, Bálna)

Teljesen véletlenül fedeztem fel a Bálna piac szintjén ezt a kis boltot, de rögtön beleszerettem. Annyi érdekes, aranyos, kedves, loftos, shabby, romantikus csecsebecsét láttam, alig tudtam eldönteni, mit fotózzak. Mint kiderült, nem csak árulják, de maguk is gyártják a fa-és kárpitos bútor egy részét.

5. Bazi Bazár (Budapest, Bálna)

Szintén a Bálnában található ez a bazár, ahol kizárólag felújított, átalakított, újragondolt kisbútorokat, kiegészítőket találhattok – megfizethető árakon. Rengeteg olyamit láttam, amit gondolkodás nélkül hazavittem volna, de az abszolút kedvenceim a traktorszékek voltak – azóta is azon gondolkodom, hol tudnék “elsütni” egyet. :)

Ez az én TOP5-ös listám. Ha van kedvetek, egészítsétek ki: küldjetek képeket, írjátok meg, melyik a ti kedvenc kincsesbányátok!


Amikor elindul a vonat…

2016-05-30 8:30 DU.| Egyéb

…azért nem mindig szakad meg a szív, de sokszor nehéz az elválás, ha a gyerekek több napos kirándulásra mennek. Korábban így volt ez nálunk is (ma már hazajönni nehezebb…). Ezért is gondoltam arra, hogy kellene valami apróság, ami csillapítja a honvágyat és segít átvészelni a nehéz pillanatokat. Próbáltam instant megoldást találni, de az egyszerű fotóalbumok, fényképes akármik nem tetszettek. Aztán találtam valamit, ami már izgalmasabbnak tűnt, azt továbbgondolva született meg a mi kis CD tokos fényképalbumunk. Ez itt:

Az elkészítéshez talán nem is kell útmutató, annyira egyszerű. Néhány fotó biztosan elég lesz, ha esetleg kedvet kaptatok volna.

Az album alapja egy teljesen egyszerű CD tartó, amit akár itt is megvehettek. Ezután már csak a képek összeállítása, méretre vágása és a tok díszítése van hátra. Én úgy döntöttem, valami házikós motívumot választok, de bármit is szeretnétek, a google jó barátotok lesz a megtalálásában.

Ennyi. Készen is van egy igazán személyre szabott kis ajándék, amit jól esik nézegetni esténként a távollévőknek.


Transzfer – kétszer

2016-01-23 11:30 DU.| dekoráció, DIY, Egyéb, lakberendezés

Csak futnak a napok és gyűlnek azok a képek, ötletek, szösszenetek, amiket szeretnék nektek megmutatni. Már nem is próbálom utolérni magam, írogatom a blogomat, ahogyan tudom és nagyon remélem, hogy tudok néha ötletet/inspirációt adni nektek is.

A mostani bejegyzés egy olyan technikát mutat be, amit szerintem mindannyian ismertek, de kevesen használjátok ki a benne rejlő lehetőségeket. A transzfertechnika, merthogy róla van szó, annyira egyszerű, hogy szinte bármilyen kreatív projekthez jól jöhet. Lényege, hogy egy kiválasztott motívumot papírra nyomtatva, indigóval vagy a hátulján grafittal átsatírozva, könnyedén “átvarázsolhatunk” a kívánt helyre, anyagra. Két végletes felhasználási módot mutatok meg, hogy lássátok, mennyire sokrétűen alkalmazható a transzferálás:

Az első projekt egy már bemutatott munkám során készült. A konyhában, a bútorba építve alakítottunk ki egy krétatáblát, hogy az ott lakók a bevásárlólistától kezdve az egymásnak szóló üzenetekig bármit fel tudjanak írni rá. Egyszerű fekete felületként nem lett volna igazán mutatós, ezért úgy döntöttünk, hogy transzferálunk rá egy egyszerűbb feliratot, hogy “üres” állapotában is mutatós legyen. Az MDF lapot, amit használtunk, a konyhabútor készítője vágta méretre. A két réteg táblafestéket már nálunk kapta a pincében (lehet, hogy három is volt…?)

transzfer1transzfer2

Az előre megbeszélt motívumot a megfelelő méretben kinyomtattam úgy, hogy legyen átfedés a betűk között.

transzfer3

Ezután jött a túloldal satírozása – ehhez már igénybe vettem Míri lányom segítségét, különben még tovább tartott volna.

transzfer4

Miután készen voltunk a satírozással összeragasztottam a lapokat úgy, hogy a végleges “képet” kapjuk és ezt ragasztottam fel a táblára.

transzfer5

Ezután következett a konkrét transzferálás: egy puhább hegyű ceruzával minden részletet, vonalat áthúztam és végre ott volt a táblán az a kontúr, amit már “csak” ki kellett színeznem.

transzfer6

Mivel azt akartuk, hogy ez egy állandó minta legyen, akrilfestéket használtam. Festeni, amikor csak lehet, vízszintes felületen érdemes – így aztán a tábla a nappalinkban lakott két napig, mire a 2-3 réteget fel tudtam vinni rá:

transzfer8 transzfer7transzfer9

7-8 óra és készen is voltam az egésszel. Így néz ki a végleges helyén:

transzfer10 transzfer11

 

És egy teljesen más felhasználási lehetősége a transzferálásnak:

Pár hónapja lakás, pontosabban emeletavatóra voltunk hivatalosak. Sokat gondolkodtam, hogy mit is vihetnénk, hiszen a klasszikus ajándékok, mint kávéfőző és társai, szóba sem jöhettek. :) Szerencsémre eszembe jutott, hogy még a család beköltözésekor gépbe vittem a ház alaprajzát, némi együttgondolkodáshoz…A lépések szinte ugyanazok mint a táblánál:

Kinyomtattam az alaprajzot.

transzfer_t1

Ezúttal azonban nem volt szükség satírozásra. A papírt ráfektettem az előkészített, fondanttal bevont tortára és “lenyomatot” készítettem róla. A kialakult mélyedéseket húztam ki aztán vonalkzók mentén, speciális, fekete színű ételfestékkel.

transzfer_t2 transzfer_t3

Amikor készen voltam az alaprajz kontúrjaival, jöhetett a felirat – megint csak a jó öreg transzfertechnikával.

transzfer_t4 transzfer_t5

Így nézett ki készen a dekor:

transzfer_t6

 

Ha jobban belegondolok, ennél a képnél is ezt a technikát használtam:

rajz2

…és még sorolhatnám! Rengeteg előnye mellett csak egy hátránya van a transzferálásnak: türelem kell hozzá, sok türelem! :)

 

 


A “szőnyeges”

2015-04-29 10:47 DU.| dekoráció, DIY, Egyéb

A lányaim iskolájában mindenki tudja, hol van a gyereke, ha azt mondják, hogy a “szőnyegesben” keresse. Minden osztálynak -egészen negyedikig- van egy saját kis birodalma az osztálytermen kívül, ahol nem padban ülve folyik a tanítás, hanem főképp a földön körbeülve, beszélgetve. A gyerekek persze imádnak itt lenni…sőt! Itt még tanulni is szeretnek.

A középsőm, aki most harmadikos, osztályához is tartozik egy szőnyeges. A tanév elején új terembe költöztek – és új szőnyegesbe, ami nagy volt, világos volt…és nagyon kopár. Így született meg az ötlet, hogy szülői összefogással, teremtsünk egy kellemes hangulatú, a gyerekek számára is érdekes és persze élhető teret. A munka nagy részét a szülők végezték, rám csak az ötletelés és némi koordináció maradt.

A koncepció tartósságával kapcsolatban voltak fenntartásaink, de beigazolódott, hogy amit a gyerekek magukénak éreznek, arra vigyázni is tudnak. Ahogy az egyik szülő fogalmazott: “olyan ez a terem, mintha egy meseszerű világba lépnénk át…” Remélem, a gyerekek is így látják!

Ui.: Ha Ti is készítettetek képeket a szőnyegesünkről, örülnék, ha elküldenétek őket!


Kezdjetek gyűjtögetni! :)

2015-04-13 8:44 DU.| DIY, Egyéb, recycling, újrahasznosítás

Hogy mit? Kiürült műanyag palackokat, joghurtos poharakat, tálakat, poharakat, csöveket….Hogy miért? Mert a gyerekek imádni fogják a belőlük készült kis vizi-világot. Tavaly a gyerekekkel gondoltunk egy nagyot és összeraktunk egy kis “vizezős játékfalat”-  jobb nevet azóta sem sikerült találnom neki. Ahogy az lenni szokott, az ember azt hiszi, hogy van egy szuper ötlete, aztán rájön, hogy már tele az internet hasonló “water wall”-okkal. Sebaj, ettől még a gyerekek imádták, még Oli is órákig elvolt vele…és ami nem elhanyagolható: az egész projekthez csak néhány gyorskötözőt kellett vennem, minden más adott volt. Nekünk a hátteret a kennelünk kerítése nyújtotta, de ahogy a képeken látni fogjátok, néhány deszka összeillesztésével akár egy erkélyen is létrehozhatunk egy kis mobil vízesést.

Tipp: használjatok ételfestékkel színezett vizet, úgy még érdekesebb lesz a játék. Borús napokon homokkal vagy apró golyókkal is kísérletezhettek!

Ízelítő az interneten talált képekből:

Forrás: pinterest,
irresistable ideas,
learning through the clutter,
little preschool on the prairie

Húsvéti inspirációk

2015-03-25 3:18 DU.| dekoráció, DIY, Egyéb, Húsvét

Az előrejelzések szerint meleg, de borús idővel közeledik a húsvét. A gyerekek már alig várják, hogy a szigligeti kertet tűvé tévé kereshessék meg az apró ajándékaikat. Szerencsére nem csak ez az, amit a húsvéttal kapcsolatban várnak: a közös kézműveskedés, díszítés, kekszsütés mind hozzátartozik az előkészületekhez. Már a legkisebb is részt vesz mindenben, ezért nem mindegy, mibe vágunk bele…

A Pinterest persze tele van ötletekkel…de ha az a cél, hogy könnyen, gyorsan, lehetőleg gyerekekkel közösen megvalósítható ötleteket találjunk, már nincs is annyira egyszerű dolgunk. Ezért gyűjtöttem össze néhány inspiráló ötletet, amelyekhez még leírás sem kell, annyira egyszerűek. A dekorálástól kezdve a kekszdíszítésig – ez az én idei húsvéti listám. :)

Asztaldekorációk

Könnyen, saját kezűleg elkészíthető dekorációk

Közösen a gyerekekkel…

A szódabikarbónából készült díszekhez (utolsó kép) a receptet itt találjátok.

Ezen az oldalon pedig rengeteg nyomtatható, színezhető, hajtogatható vidámságot találtok, nézzétek meg, érdemes!

 

És persze a lényeg: süüütiiiiik :)

Remélem, találtok a képek között olyanokat, amiket megvalósításra érdemesnek gondoltok. Ha így lesz, küldjetek képet a végeredményről!:)

Forrás: Pinterest


Women’s Night

2015-03-18 9:48 DU.| DIY, Egyéb, képzés

Gondoltam, talán Benneteket is érdekelhet egy olyan lehetőség, ahol kézműveskedni, bütykölni, fúrni-faragni szerető hölgyek tovább képezhetik magukat mindenféle szakipari munkában.

Néhány héttel ezelőtt Rita barátnőmmel kaptunk az alkalmon és regisztráltunk…Hogy mire? A cím ugyan egyértelművé teszi a résztvevők körét, de talán még az sem segítene a találgatásban sokat, ha azt mondanám, hogy egy péntek éjszakánkat  töltöttük ezen a bizonyos rendezvényen. :)

Ugyan nem ez volt az első alkalom, hozzám valahogy mégiscsak most jutott el a hír, hogy a BAUHAUS barkácsáruház kifejezetten nők részére szervez tanfolyamokat, ahol „a hölgyek megtanulják a lakásfelújítás egyes fázisainak rejtelmeit és az ezzel összefüggő szakmák legfontosabb fortélyait”. Ahogy a felhívást olvastam , rögtön tudtam, hogy ott a helyem és a regisztráltam is csempézés témakörben. (fürdőszoba felújítást tervezünk…)

Nem igazán tudtam elképzelni, hogyan zajlik majd 7-8 témában (ragasztástechnika, gipszkartonozás, laminált padló lerakása, csempézés, stb.) egyidejűleg oktatás, de le a kalappal a BAUHAUS előtt! Szuper volt a szervezés, segítőkészek és figyelmesek voltak, jól tartottak minket és a regisztrációt követően szinte azonnal kezdődtek az “órák”, ahol tényleg tanulhattunk…és a lényeget még nem is említettem: a program este 8-kor kezdődött és 10 óráig tartott, igazán “anya-barát” időzítés!:)

Néhány kép arról, hogy mennyire gyakorlatias volt a képzés (nem kell megijedni, nem tervezek szakmát váltani :)):


Egy koszorú igenis csinál(hat) tavaszt…

2015-03-8 4:39 DU.| ajtódísz, DIY, Egyéb

…én legalábbis tettem egy próbát és  szerintem igazán tavaszias hangulata lett a bejáratunknak. A filcből készült virágok és a natúr koszorú nagyon jól kiegészítik egymást, meglátjuk, hogy az időjárás viszontagságait hogyan viseli a koszorú.

A filcvirágok elkészítéséhez, ha kedvet kapnátok, rengeteg inspriációt találtok a pinteresten, de szívesen segítek én is fázisfotókkal. Írjatok, ha szükségetek lenne rá!

Mivel szeretném majd “téliesíteni”, a virágokat nem közvetlenül a koszorúra, hanem egy darab filcre ragasztottam, amit aztán egyszerűen biztosítótűvel felerősítettem a koszorúra. Ez a lépés persze kihagyható. A teljes munkafolyamat nem több, mint 2-3 óra – cserébe egy “örökzöld” koszorút csodálhatunk egész nyáron.

 


Az első bejegyzés

2015-02-9 5:54 DE.| Egyéb

Sziasztok!

….és végre eljött a nagy pillanat: elkészült a honlapom (legalábbis annak meghatározó része)! Néhány hónapja még magam sem gondoltam volna, hogy egyszer blog írásba vágom a fejszém – bár terveim szerint kevésbé a szavak, inkább a képek dominálnak majd bejegyzéseimben.

És hogy mi a célom? Megmutatni, hogy három gyerkőc, egy állandóan dolgozó férj, ház, kutya és kert mellett is találhatunk időt „kreatívkodni”. Nem kell ezeknek világmegváltó projekteknek lennie, a lényeg, hogy örömet okozzunk magunknak, szeretteinknek…szóval lesz itt mindenféle programajánló, lakberendezési kalandozás és rengeteg apró beszámoló a tortasütéstől a bútorfestésen és DIY-en át a gyerekjátékokig.

Tartsatok velem!